A projekt célja, hogy megismertesse azt a cigány kultúrát az amúgy elutasító és kirekesztő társadalommal, amelyben élnek, élni próbálnak. Ez segítheti beilleszkedésüket, illetve ösztönözheti őket olyan szemlélet- és életmódváltásra, aminek köszönhetően nagyobb lesz feléjük az elfogadás és könnyebben tudnak integrálódni.
A projekt egyrészt Jan Assman tanulmányán alapszik az alábbi módon.
A roma közösség bármennyire is zárt, lehet tudni, hogyan ünnepelnek, vagy gyászolnak, milyen ünnepeik vannak. Ezekről feljegyzések tanúskodnak, amiket csak elég kevesen tanulmányoznak. Az események olyan formát öltenek, amilyet nem is képzelnénk. Nagyszabásúak, a vidám ünnepek színesek és felszabadultak, a szomorú események azonban valóban nagyon szomorú hangvételűek. Egy-egy alkalomkor az asszonyok komolyan kitesznek magukért, rengeteg az étel és ital, bőségesen ellátják a meghívottakat. A tanulmányhoz ez oly módon kapcsolódik, hogy ezek az események mind a közös kultúrát hivatottak erősíteni és fenntartani. A közösség egyfajta kollektív emlékezettel rendelkezik, (erre például történeteikben bukkanhatunk), aminek hatalmas az összetartó ereje a közösségen belül. Az említett generációkülönbség, vagyis utóbbi (kb. 80 évnyi) generációk emlékezete már eltér a korábbiaktól, ez többek között abban nyilvánul meg, hogy a tradicionális viselkedési formák egyre jobban kiszorulnak a közösségekből. Ez természetesen nem teljes eltűnést jelent, csak egyre kevesebben vannak azok, akik a hagyományokat továbbviszik, örökítik.
Másik hivatkozási pont az a cikk, amit Szuhay Péter kapcsán vettünk. (Az egzotikus vadembertől a hatalom önnön legitimálásáig). Arról lenne szó ebben a projektben is, hogy a cigányság helyzetét mutatnánk be a fotográfia, ill. a mozgókép, a televízió segítségével. Szuhay kitért arra, hogy az 50-es években olyan propagandajellegű fotók készültek, amik nem adták vissza hűen a cigányság valódi helyzetét, azok egy művi világot mutattak be. Ez a mi projektünkben szigorúan elkerülendő, hiszen kizárólag a valóságot akarjuk bemutatni. Mint írja, rengeteg kép készült azzal a céllal, hogy a magyarországi cigányság helyzetét ábrázolják, ezeket neves és később híressé vált fotográfusok készítették (pl. Féner Tamás). Azonban sokszor ezek se adtak átfogó képet a helyzetről, sokszor csak egy-egy pillanatot ragadtak meg, vagy csak egy darabkáját a valóságnak örökítették meg (teszem azt, csak a mesterségekre koncentrált).
A projekttel tehát az a célom, hogy a fent említett segítséget hiteles ábrázolással, nem mesterkélt és beállított képekkel érhessük el.
A terv
Fotográfia:
Első körben azokat a területeket kell felkeresni, amiről csak az került a köztudatba, hogy elszegényedett, a minimum alatt élő családok lakják. Általában a területeknek van egy vajdája, akinek a feladata a közösség vezetése, a rend fenntartása. A vele való konzultációt követően meg kell szervezni egy olyan fotózást, ami a családok mindennapjait mutatja be, tehát azt a képet kell újra lefesteni, amit gyakorlatilag mindenki ismer és elképzel.
A második lépésben kilépünk ebből a sztereotípiából és az emberek bizalmának megnyerésével bejutunk egy-egy családi vagy akár közösségi ünnepre. A cél, hogy minél több ilyenre eljussunk (születés, születésnap, esküvő, temetés, stb.), ezeket végigfotózzuk, és végeredményként egy olyan gyűjteményt kapjunk, ami híven tükrözi és visszaadja az adott esemény hangulatát, emelkedettségét, a résztvevők érzelmeit.
Harmadik lépésként a képeket közzétesszük. Ezt lehet óriásplakáton, szórólapon, könyvben, bármilyen olyan nyilvános felületen, amihez sokan hozzáférnek és sokan látják. Érdemes minél frekventáltabb helyen megjeleníteni a képeket, hogy azok minél nagyobb hatást keltsenek. Azonban van egy fontos kitétel. A képeket nem önmagukban, hanem párosával kell közzétenni. Míg a kép egyik felén a mindennapi életből kiragadott ábrázolás van, addig a másik felén valamely ünnepség felvétele látszik, így képezve éles kontrasztot az ismert és köztudott, valamint az ismeretlen világ között. A hatás fokozható, ha a két képen ugyanaz a személy szerepel, így egyértelmű az utalás arra, hogy mint az éremnek, úgy a világnak is két oldala van, amit mindenkinek meg kell ismernie ahhoz, hogy végérvényes ítéletet mondjon, esetünkben a cigányságról. A fotókhoz frappáns, figyelemfelkeltő kommentárok, képfeliratok kapcsolhatók, amik nyomatékosítanak vagy csak egyszerűen közölnek valamit az ábrázolt emberekkel, eseményekkel kapcsolatban.
Ezt a három lépésből álló folyamatot alaposan ki kell dolgozni, időt kell rá szánni. Kiemelten kell kezelni a 3. lépést, tehát a közzétételt. Mivel figyelemfelhívásról van szó, hosszú, akár hónapokig tartó „kampány” kell, hogy legyen. A közterületeken való ábrázolásnak köszönhetően ezek a képek tudat alatt épülnek be az emberek emlékeibe, észre se veszik, de később emlékezni fognak rá.
Televízió:
A televíziós ábrázolás terve két részből tevődik össze.
Az első rész gyakorlatilag a plakátelhelyezéssel azonos, tehát megfelelő műsorokban, szpotokban, társadalmi célú felhívásokban kell megjeleníteni ezeket a fotókat. A képek mellé lehet feliratot elhelyezni, vagy őket akár narrációval ellátni. A plakátokhoz hasonlóan ezek is hol frappánsak, hol nyomatékosítóak és figyelemfelkeltőek. A cél itt is a tanítás. Nem feltétlenül elfogadtatni akarjuk a cigány kisebbséget. Értem ezalatt, hogy aki eddig nem szerette, elutasított a cigányokat mint kisebbséget, az egy ilyen kampány után se fogja megkedvelni őket. Azonban fontos, hogy megismerjék őket, több szemszögből is belelássanak az életükbe.
A tévés bemutatás második részét leginkább egy valóságshowhoz tudnám hasonlítani, de minden rossz következtetés levonása előtt tisztázom, hogy ez alatt mit értek. A televíziós médián keresztül lehetőséget nyújtunk arra, hogy aki szeretne és érdekli, az részt vegyen egy-egy cigány család életében. Bármennyire is rosszul hangzik, de aki valóban arra vállalkozik, hogy teljes mértékben megismerje ezt az életet, életformát, annak megadatik a lehetőség, hogy ebben részt vegyen. A különbség csupán annyi, hogy új tagokkal bővül a család, a közösség, akiknek mindent meg kell tanítani, ha szerves részét akarják képezni az életnek. A kísérők véleményem szerint csak egy fotós (vagy fotós csoport maximalizált létszámmal) és egy operatőr lennének, akik a helyszínen örökítik meg az új „családtag” beilleszkedését. Komplett stábot nem lenne értelme kitelepíteni a helyszínre, mert úgy gondolom, hogy az már túlságosan művi, túlságosan megkreált ízt adna az egész produkciónak. Ezt szeretném elkerülni, és szeretném, ha az élet, amit itt lekövetünk, minél természetesebben, minél hétköznapibban folyjon, hogy a nézők valóban azt lássák, ahogy ezek a családok élnek.
Természetesen ez is, mint a projekt teljes egésze, nagyon komoly és részletes előkészítést igényel, egyeztetni kell a családokkal vagy akár a teljes közösséggel, hogy ki az, aki vállalna egy ilyen típusú felkérést. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy résztvevő családot kirekesztenek a közösségből, mert az betekintést engedett abba a privát világba, amit a cigány közösség nem feltétlenül akar másokkal megosztani.
Amennyiben a projekt létrejön és a televíziós műsor sikerrel zárul, úgy az elkészült fényképanyagból színvonalas albumot, a meglévő videó felvételekből pedig egy olyan naplót lehetne összeállítani, amiből később akár dokumentumfilm is készülhet. Egy ilyen dokumentumfilm véleményem szerint sikerrel szerepelhet a különböző ismeretterjesztő csatornákon. Ismerve a tényt, hogy a Spektrum televízió előszeretettel támogat magyar produkciókat, akár az ő segítségüket is lehetne kérni a megvalósításhoz.
Összefoglalásként azt mondhatom, hogy ez egy elég nagyszabású terv, megvalósítása várhatóan nehéz lenne, komoly előkészületek igényelne, de talán nem teljesen lehetetlen. Tanít, ismeretet terjeszt és talán még el is fogadtat.
Projektgazda: Jakal György
